Ugyebár nekem, mint képalkotó szakos hallgatónak (nem, nem művészi pálya… bár bizonyos értelemben lehet…) az utolsó év csak gyakorlattal telik országszerte. Na, ennek a megszervezését a főiskola remekül elrontotta… mert az egy dolog, hogy saját költségből utazunk az adott városba, de még mi álljuk a szállást, az étkeztetést és tulajdonképpen mindent. Mindegy, most nem panaszkodni szeretnék. Szóval miután az ember kb. 2,5 órát zötykölődik Kaposvártól (hozzátenném, hogy ki honnan indul útnak, ez az idő úgy változik) Zalaegerszegig egy gyorsnak nevezett járaton. Mondjuk tényleg gyors.

Miután sikeresen megérkeztem mind a két félévben erre a csodásan hideg helyre (sikerült a két fél év legszarabb nem éppen melegnek mondható időszakakor), az ember első dolga a szállás átvétele és megismerése. A kis csapatnak melynek én is lelkes tagja voltam a nővérszállón volt szoba lefoglalva. A nővérszálló kívülről egy 70-es évekből itt maradt, azóta felújítást nem látott szocialista hotelnek hatott. Belülről pedig a Hitchcock filmeket idéző hangulat fogadott minket. Sejtelmes sötétség a folyosó végén, villogó fények… a zuhanyzó természetesen a folyosó végén van az mellékhelyiséggel együtt. Az első félévben sikerült fűtés nélkül maradnunk a szobában, „szerencsénkre” csak mínusz egynehány fok volt kinn, így „annyira” nem volt hideg benn. Ha már a szobát ecsetelem! A szoba berendezése a csodálatos egyszerűségre törekszik a maga egy székével és asztalával, a két ággyal, két beépített szekrénnyel és egy mosdókagylóval. (Bevallom a második félévben már el voltunk kapatva két emelettel lejjebb, mert ott már két szék és fűtés is volt.)
Mondjuk azért pozitívumai is voltak ennek a szállásnak. Az egyik, hogy 5 percre volt a kórháztól és útközbe esett egy nagyon finom péksüteményeket áruló pékség, a másik, hogy relatíve jó áron megúszta az ember és a portások rendesek voltak.
A kórház kívülről nem hat szépnek (bár melyikre mondják azt, hogy szép?), de a belső része nekem kimondottan tetszett. Szerintem már a portával üti a szekszárdi kórházat… a képi diagnosztikai rész pedig egy különálló része a kórháznak csakúgy, mint az MRi, ami egy teljesen külön részen zakatol a maga megszokott módján.
Én az ultrahang vizsgálóban voltam gyakorlaton, amiből kettő is van az épületben. Az egyik a járóbeteg szakrendelés, alias SZTK (mondjuk vicces, mert a másikra is járóbetegek jönnek) a másik a központi UH, ahol elég gyakran kerül sor intervencióra. Mind a két helyen voltam összesen 4-4 napot, ami hol érdekesen, hol unalmasan telt. Az SZTK-s UH az amolyan futószalag munkának is felfogható, ahová a Nap abszolúte nem süt be és egész nap a sötétben ücsörög az ember. Itt a leggyakoribb beutaló ok a vesekő, epekő vagy valamilyen kontroll vizsgálat. Az ultrahanghoz még annyit fűznék hozzá, hogy nekem, mint hallgatónak elvileg nincs jogom vizsgálni vele, hiszen ezért vannak az ultraszonográfusok, akik 100 évig tanulják ezt. A nagyobb képleteket felismerem, de erre tényleg tanulni kell 100 évet, hogy az ember profi legyen. Magánál az UH képnél még a monoszkóp is színesebb és ráadásként olyan mintha hangyás is lenne egy kicsit. Tisztára olyan, mint a műsorzárás a tv-ben.
Na, ezt bámultam én napi 6 órában a szonográfus vagy radiológus mellett. Mondjuk orvos függő is volt, hogy mennyire érdekes az adott vizsgálat, mert valaki rengeteget magyarázott és volt, aki inkább takarta előlem a képet, hogy véletlenül se lássam azt…
A betegek pedig érdekesek, hogy így fogalmazzak. Volt aki a colonoscopiára visszakérdezett, hogy „az a szadomazo dolog, nem?”. A legrosszabb viszont az „okos beteg”, aki a tudását a wikipédiáról bővíti, és a legkisebb gondra is ugrik, hogy lehet-e az? Így fogtunk már ki nőt, aki a saját lábán jött be, hogy neki bizony thrombosisa van… egy vizsgálatba és plusz negyedórába telt, hogy meggyőzzük ennek ellenkezőjéről…
Az igazán érdekes, de egy kicsit gyomorforgató is, az UH vezérelt intervenció! Itt láttam többek között májcysta punctiot (az egyiknél megjegyezte a cysta tartalmára a doktornő, hogy olyan, mint a búzasör…), láttam tályog és cholecysta leszívást (itt pedig a váladékra vagy nevezzük nevén, a gennyes epére annyit mondott, hogy „olyan sűrűségű, mint a tejföl”) és UH vezérelt biopsziát. A biopszia izgalmas egy dolog, de én máson nem csinálnám inkább meg… meg magamon sem. Ahogy letelt a 4 nap és leszálltam Kaposváron a végállomáson, fogtam magam és visszabattyogtam a kollégiumba, lepakoltam és neki álltam enni.